Hírek

A Duna Takarékban már élesben működik a Varitron

2009. augusztus

Elérkeztünk a projekt befejezéséhez a Duna Takarékszövetkezetnél. A rendszer 2009. augusztus 10-én élesbe állt.

Bővebben

Éles üzemben a Varitron az MKB Bankban

2009. október

A június végén megkezdődött tesztelés során felmerült néhány egyedi igény megvalósítását követően a bank próbaüzemre bocsátotta a Varitron rendszert. A próbaüzem lezárását követően, október 6-án megkezdődött az éles működés.

Bővebben

Szakmai Nap

2009. december

Idén az InterContinental Hotel szolgált helyszínéül a kétévente megrendezésre kerülő Ramasoft Szakmai Napnak. A program keretében bemutattuk a tőkekövetelmény számítással kapcsolatos legújabb fejleményeket, illetve áttekintettük a tárgykörben érintett, az általunk fejlesztett (Varitron, Quant, Creditron) rendszereket érintő feladatokat is. A résztvevők informálódhattak a legújabb fejleményekről a Pozitron befektetési tanácsadási rendszerünkkel és a Netfolio portállal kapcsolatban. Az esemény remek alkalomként szolgált arra is, hogy az idén 10 éves Varitron szoftverünk jubileumát megünnepeljük, és a szoftver fejlesztőit valamint a meghívott vendégeket egy óriási tortával lepjük meg.

Bővebben

Megkezdődhet a Pozitron rendszer tesztelése az Erste Befektetési Zrt.-nél

2009. december

A projekttagok kitartó és alapos munkájának köszönhetően befejeződött a Pozitron új funkcióinak specifikálása és megvalósítása, valamint az alaprendszerekkel történő integrációs fejlesztések is elkészültek. Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy elindulhasson a rendszer tesztelése.

Bővebben

Élesben a Pozitron az Erste Befektetési Zrt.-nél

2010. június

A Pozitron rendszer az eredményes tesztidőszakot követően éles üzembe került, így az Erste az első (és egyelőre egyetlen) befektetési szolgáltató, aki a Pozitron segítségével kezeli az ügyfélportfóliókat.

Bővebben

A Magnet Magyar Közösségi Bank is a Varitron rendszert választotta a kockázatkezelési és jelentéskészítési feladatok támogatására

2010. november

A stratégiai átalakuláson átment, és közösségi bankká alakult, volt HBW Express Bank a Varitron rendszert választotta kockázatkezelési szoftverének. A bevezetést a novemberi szerződéskötést követően meg is kezdtük.

Bővebben

Varitron bevezetés indul a Banco Popolare-nál

2010. december

Még az idei évben megkezdődik a munka a Banco Popolare-nál, hogy a Bank mielőbb használatba vehesse a Varitron kereskedési könyvi jelentéskészítési modulja mellett a kockázatkezelési modult is.

Bővebben

Éles indulás a Magnet Banknál

2011. április

A Varitron bevezetése sikeresen befejeződött, a kockázatkezelésben és a kereskedési könyvi jelentések elkészítésében immár a Varitron rendszer támogatja a Bankot.

Bővebben

Varitron élesítés a Banco Popolare-nál

2011. május

A Banco Popolare-nál is sikerrel zárult a Varitron bevezetés, a kereskedési könyvi riportokat már a rendszer segítségével készítik.

Bővebben

Újabb Pozitron bevezetés indul

2011. szeptember

A tavalyi évben sikerrel zárult első Pozitron bevezetést követően idén egy újabb bevezetés indul, ezúttal a Raiffeisen Banknál. Az előkészítést, specifikálást követően az új funkciók fejlesztésével, valamint az integrációs feladatok azonosításával kezdjük a munkát.

Bővebben

Varitron és Pozitron a QUANTIS Alpha Befektetési Zrt.-nél

2011. november

A BROKERNET csoport legújabb tagja a QUANTIS Alpha Befektetési Zrt. úgy döntött, hogy a kockázatkezelési feladatok támogatására a Varitron rendszert, a befektetési és vagyonkezelési tevékenység támogatására pedig a Pozitron rendszert fogja használni. Az új funkciók fejlesztése és az integrációs feladatok megvalósítása várhatóan még ez év végén megkezdődik.

Bővebben

Éles indulás a Quantis Alpha Zrt.-nél

2012. október

Októbertől már a Quantis Alpha Zrt. is a Pozitron rendszert használja a befektetési és vagyonkezelési tevékenységük támogatására.

Bővebben