| english | ||
|
2009. október 6. Éles üzemben a Varitron az MKB Bankban
A június végén megkezdődött tesztelés során felmerült néhány egyedi igény megvalósítását követően a bank próbaüzemre bocsátotta a Varitron rendszert. A próbaüzem lezárását követően, október 6-án megkezdődött az éles működés.
2009. augusztus 10. A Duna Takarékban már élesben működik a Varitron
Elérkeztünk a projekt befejezéséhez a Duna Takarékszövetkezetnél. A rendszer 2009. augusztus 10-én élesbe állt.
2009. június 11. Portfolio.hu Wealth Management 2009 Konferencia
Idén is megrendezésre került a Portfolio.hu vagyonkezelői konferenciája, melyen cégünk vezérigazgatója, Dr. Radnai Márton is az előadók között szerepelt. Délutáni előadásában beszámolt a netfolio.hu portálon elérhető magyar befektetési alapok minősítésével kapcsolatos tapasztalatokról.
2009. március 19. Sopron Bank – Varitron éles működés
A hosszú és alapos tesztelést követő sikeres próbaüzem után a Varitron rendszer élesben működik a Sopron Banknál. A bank mind a kereskedési könyvi, mind a kockázatkezelői modult használja a napi működése során.
2009. április 6. Erste Befektetési Zrt. Pozitron bevezetés indul
A netfolio.hu tavaly novemberi indulása után, a netfolio.hu „motorját” képező Pozitron is megrendelőre talált. Az első Pozitron bevezetési projektet az Erste Befektetési Zrt.-nél fogjuk megvalósítani. A projektet 2009. április 6-án kezdtük meg a specifikációs fázissal, melyben a rendszert igyekszünk még inkább a befektetési szolgáltatók igényeihez igazítani.
2009. április 1. Első takarékszövetkezeti Varitron bevezetés
2009. április 1-én a Duna Takarékszövetkezetben elindult a Varitron bevezetési projektje. A projekt különlegessége, hogy a Duna Takarék lesz az első takarékszövetkezet, aki a Varitront használja kockázatainak kezelésére, illetve kereskedési könyvi jelentéseinek elkészítésére. Az Esztergomban megrendezett kick-off meetingen megismerkedtünk a projekttel és megkezdődött a tényleges munka is.
2009. március 23. OTP Szerbia élesítés
Az OTP Bank szerbiai leányvállalatánál éles üzembe helyeztük a Varitront, így a rendszer segítségével naponta előállnak a szerb szabályozásnak megfelelő kereskedési könyvi riportok.
2009. február 1. MKB Bank Varitron bevezetés indul
2009. február 1-én megkezdődtek a Varitron rendszer bevezetésére irányuló munkák az MKB Bankban. A projekt keretében a Varitron VaR számításokat végző és az alapkezelői funkciókat tartalmazó moduljait implementáljuk.
2009. január 22. Részvétel a Bankárképző konferenciáján
A konferencia a likviditás és kamatkockázat kezelésének hazai és külföldi tapasztalatait hivatott összegyűjteni és megvitatni. Elsőként Frans Rymenams, a KBC csoport piaci kockázatkezelési vezetője beszélt a likviditás és kamatkockázat kezelésének alapjairól. Az előadást követően Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitás főosztályának helyettes vezetője tartott előadást az őszi likviditási válságról. Egy kis szünet után a Ramasoft és a Raiffeisen Bank képviselői felvázoltak néhány gyakorlati megoldást a témával kapcsolatban. A konferenciát egy kerekasztal beszélgetés zárta, melyen Sütt Dezső (MKB), Kovács Krisztián (OTP), Kállai Zoltán (CIB) és Kassai Dániel (Raiffeisen) vettek részt.
2008. december 8. Éles üzemben a Varitron az Aegon Befektetési Alapkezelőnél
Köszönhetően a tesztelést végző felhasználók és a fejlesztők aktív részvételének és együttműködésének a Varitron éles üzemben működik az Aegon Befektetési alapkezelőnél.
2008. november 11. Elindítottuk a netfolio.hu szolgáltatást
Cégünk online portfoliókezelő és befektetési alap minősítő portálja 2008. november 11-én elindult. A www.netfolio.hu címen elérhető oldal tartalmazza a legtöbb Magyarországon elérhető pénzügyi termék adatait és napi rendszerességgel frissített árfolyamát. A portál az adatbázisában szereplő portfoliók elemzése során ¬- helyettesítve a befektetési tanácsadót vagy ügynököt - gyakorlati tanácsok mellett személyre szabott portfolió ajánlásokkal segít eligazodni a befektetési lehetőségek között.
2008. október 8. A Sopron Bankban megkezdtük a Varitron rendszer bevezetését
A Dorsum Zrt. alvállalkozójaként megkezdtük a Varitron bevezetését a Sopron Bankban. A 2008. október 8-i kick-off meeting keretében egyeztettük a projekt során megvalósítandó feladatokat és elindult a közös munka.
2008. október 13. Varitron bevezetés indul az OTP szerb leányvállalatánál
A Szerb Nemzeti Banknál történt sikeres Varitron bevezetés után egy újabb szerbiai projekt indul az OTP Bank leányvállalatánál, az OTP banka Srbija-nál. A projekt kissé különbözik a megszokottól, mivel a szerb szabályozás elvárásainak is meg kell felelnie a bevezetett rendszernek.
2008. október 1. Varitron bevezetési projekt indul az Aegon Befektetési Alapkezelőnél
Több előzetes tárgyalást követően az Aegon Befektetési Alapkezelő úgy döntött, hogy a Varitron szoftvert szeretné alkalmazni kockázatainak kezelésére. A szerződés aláírását követően egy projektindító megbeszélés keretében megkezdtük a közös munkát.
2008. április 18. Már éles környezetben működik a Creditron az Allianz Banknál
A projekt során a bank és vállalatunk munkáját egy tanácsadó cég is segítette. Az együttműködés eredményeképp 2008. április 16-án a rendszer megkezdte éles működését a banknál.
2008. április 17. Éles indulás a Szerb Nemzeti Bankban
Belgrádban nemzetközi sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy elindult az Európai Unió finanszírozásában és a HP fővállalkozásában megvalósult FMIS (Financial Mangement Information System) projekt. Ennek keretében cégünk bevezette a Szerb Nemzeti Bankba a Varitron rendszert, amely a devizatartalék kezelésével kapcsolatos middle office feladatokat lát el.
2008. április 15. Előadás Moszkvában
Radnai Márton, cégünk vezérigazgatója előadást tartott Moszkvában az International Financial Corporation által szervezett „Seminar on Liquidity and Interest Rate Risk Management in the International Practice” című konferencián. Előadásának címe „Hogyan tud egy középbank bevezetni egy dobozos rendszert kamat- és likviditási kockázat kezelésére”. A konferencián mintegy 150 kockázatkezeléssel foglalkozó szakértő vett részt.
2008. március 14. Az Erste Befektetési Zrt.-nél éles üzemben a Creditron rendszer
A kockázatkezelők, fejlesztők és tanácsadók közös munkájának köszönhetően a tesztelés fázisát sikeresen lezártuk, a Creditron rendszer élesben működik az Erste Befektetési Zrt.-nél.
2008. február 21. Éles üzemben a Varitron a Budapest Banknál
A Budapest Bankban megkezdődött a Varitron rendszer éles működése.
2008. február 15. Varitron éles üzemben a Concorde-nál
Elértük Varitron projektünk utolsó fázisát a Concorde Befektetési Zrt.-nél, a rendszer éles környezetben működik.
2008. február 14. Újabb Creditron rendszer bevezetést sikerült megvalósítanunk
A Commerzbank kockázatkezelőinek és cégünk fejlesztőinek, tanácsadóinak szorgalmas munkája eredményeképp a Creditron rendszer immár élesben működik a banknál.
2007. október 26. Szakmai nap
A budapesti InterContinental Hotelben megrendezésre került eseményen a privát banki üzletág legfrissebb fejleményei, valamint a vagyonkezelési tevékenységgel kapcsolatos legújabb termékeink, a Netfólió és Pozitron kerültek bemutatásra. A résztvevők egy rövid regisztráció és kávézás után átfogó képet kaphattak a Ramasoft csoport tevékenységéről Radnai Márton prezentációjában. Ezután a Netfólió alkalmazás került bemutatásra, majd a Blochamps Capital Kft. igazgatója, Barócsi István előadását halhattuk a privát banki üzletágról. Végül a Pozitron funkcióinak és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása következett. A rendezvény előadásait egy sorsolás követte, melyen a szerencsés nyertes egy belföldi hétvégi utazást nyert egy exkluzív autóbérléssel együtt. A szakmai nap zárásaképp vendégül láttuk a programunkon megjelent közönséget egy ebédre. Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves résztvevőnek a megtisztelő érdeklődést!
2007. október 16. Creditron projekt indulása az Erste Befektetési Zrt.-nél
Néhány héttel a szerződés aláírása után megszervezésre került a kick-off meeting, mely után megkezdődtek a Creditron bevezetésére irányuló tényleges munkák.
2007. szeptember 28. Az FHB Bankban éles üzemben a Creditron
A kockázatkezelők és a fejlesztők munkájának gyümölcse végre beérett, a Creditron rendszer éles környezetben működik.
2007. szeptember 26. 10 éves jubileumi ünnepség
Cégünk 10 éves évfordulója alkalmából vacsorával egybekötött ünnepséget szervezett múltbeli és jelenlegi munkatársainak, illetve leghűségesebb ügyfeleinek. Az esemény a budapesti Kempinski Hotelben került megrendezésre. Az ünnepségen – nagy örömünkre – csaknem minden volt Ramasoft kolléga, és meghívott ügyfeleink jelentős része megjelent. Az esemény szinte kötetlenül zajlott, egyetlen fix program Radnai Márton prezentációja volt, melyben visszaemlékezett az elmúlt 10 év eseményeire. A beszámoló csúcspontja – több kolléga egybehangzó véleménye alapján – az elmúlt években összegyűlt support bejelentésekből történő mazsolázgatás volt.
2007. szeptember 14. Varitron bevezetésére a Budapest Bankban
Elindult a Budapest Bankban az FX Software Zrt. alvállalkozásában végzett projekt. A projekt során a Varitron rendszert a bankba az FX Software által fejlesztett InFoRex rendszerrel integrálva vezetjük be.
2007. szeptember 6. Varitron projekt indult a Concorde-ban
A még augusztusban aláírt szerződés alapján megkezdtük a Varitron bevezetését a Concorde Értékpapír Zrt.-nél.
2007. július 17. Creditron projekt indult az Allianz Bankban
A Varitron rendszer már csaknem egy éves alkalmazása után, a Bank úgy döntött, hogy a Creditron rendszer is bevezetésre kerül. A bevezetés első lépéseként 2007. július 17-én megtartottuk a projekt nyitómeetingjét.
2007. július 2. Commerzbankban megkezdődött a Creditron bevezetése
Július elejével elindultak a Creditron rendszer bevezetésére irányuló munkák a Commerzbankban. A banknál már korábban bevezetésre került Varitron rendszerünk, reméljük hasonlóan elégedettek lesznek a Creditronnal is.
2006. december 15. Szerződés aláírása az FHB Bankkal a Creditron rendszer bevezetésére
A decemberi szerződés aláírásával az FHB Bank is - az MKB Bank után - Creditron ügyfeleink körébe tartozik. A projektben fővállalkozóként integrációs feladatokat is ellátunk. 2005. november 28. A Ramasoft új irodába költözött. Új címünk: 1075 Budapest, Károly körút 11. (Európa Center irodaház). Telefonszámaink változatlanok maradtak. 2005. szeptember 15. A MKB Rt. az IQSYS Rt. fővállalkozásában a Ramasoft-ot bízta meg a Bázel II. hitelkockázat-kezelési jelentőrendszer bevezetésével. A projekt célja az, hogy a Creditron rendszer a sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény számítást lehetővé tegye a Bank számára. A Creditron bemeneti adatait a Bank adattárházából nyeri, és a kiszámított tőkekövetelmény értékek visszatöltődnek az adattárházba. A belső, tulajdonosi és felügyeleti jelentések ezt követően az adattárházban fognak elkészülni. 2005. június 30. Elindult az új ügyfélszolgálat támogató rendszer, a FogBugz. Ezentúl Ügyfeleink bejelentéseiket interneten keresztül is megtehetik, és bejelentéseik sorsát nyomon követhetik. - www.datatron.hu/support 2005. június 1. Az Erste Bank Hungary Rt-nél sikeresen befejeződött a Creditron próbaüzeme és megtörtént az éles indulás. 2005. május 31. A nagyobb ütemű növekedés feltételeinek kialakítása érdekében megalakult a Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Rt. Az Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Rt. a csoport új szoftverfejlesztéseit végzi. 2005. március 31. Elkészült a Varitron ALM modul, mely eszköz-forrás menedzsmenttel kapcsolatos jelentések elkészítését teszi lehetővé. 2004. december 31. A Ramasoft Kft a 2004-es évben 111,1 millió forintos árbevétel mellett 37,2 millió forintos adózott eredményt ért el. 2004. július 31. Az Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság által piaci kockázatkezelés és jelentéskészítési rendszer beszerzése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a Ramasoft Kft. lett a Varitron szoftverrel. A szoftvert a bevezetés első fázisában a kereskedési könyvi jelentés elkészítésére és a piaci kockázatok kezelésére használják. Ez a funkció a projekt második fázisában az eszköz-forrás menedzsment funkcióval egészül ki. A rendszer Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelőn alapul. 2004. június 2. Az Inter-Európa Bank Rt. a Varitron rendszer bevezetése mellett döntött. A szoftver egyrészt kiváltja a jelenleg használatos kereskedési könyvi jelentési alkalmazást, melyet VAR funkciókkal bővít. Emellett kivált egy belső fejlesztésű alkalmazást, amely a kötvényportfolió nyereség-veszteségét és kockázatait számszerűsítette. A projekt második fázisában pedig a rendszer egy ALM modullal bővül, amely a tulajdonosoknak szóló eszköz-forrás jelentéseket fogja előállítani. A rendszer Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelőn alapul. 2004. március 5. Az Erste Bank Hungary Rt. a Ramasoft Kft-t bízta meg a Bázel II hitelkockázat-kezelési jelentőrendszer bevezetésével. A projekt keretében a Ramasoft Kft bevezeti a bankhoz Bázel II rendszerét, adaptálja, fejleszti, támogatja, oktatja és tanácsadja a rendszert. A rendszer bevezetésére létrehozandó projektet a Ramasoft Kft. vezeti. A rendszer Oracle 9.2 adatbáziskezelőn alapul, és a belső jelentések elkészítésén kívül a bécsi anyavállalat számára szükséges adatokat is szolgáltatni fogja. Ismereteink szerint ez lesz az első, külső szállító által megvalósított Bázel II megoldás a magyar piacon. 2004. január 22. A Dresdner Banknál sikeresen befejeződött a Varitron próbaüzeme és megtörtént az éles indulás. A bank a rendszerrel kereskedési könyvi jelentéskészítési feladatait automatizálja. 2003. december 31. Az előzetes adatok alapján a Ramasoft Kft a 2003-as évben 97,2 millió forintos árbevétel mellett 26,7 millió forintos adózott eredményt ért el. 2003. december 15. Az Erste Bank a Postabank megvásárlása után úgy döntött, hogy lecseréli korábbi jelentéskészítő rendszerét (Quant) a Postabankban használt Varitron Oracle verziójára. Az Erste Befektetési Rt. szintén áttért a Varitron Oracle verziójának használatára. 2003. december 15. Az FHB-ben megkezdődött a Varitron bevezetése az IQSYS fővállalkozásában. A szoftver piaci kockázatkezelési és eszköz-forrás elemzési funkciókat lát majd el. A szoftver a szintén bevezetésre kerülő Inforex pozícióvezető rendszerhez és a Bankmaster számlavezető rendszerhez fog kapcsolódni. 2003. november 30. A Ramasoft Kft elkészítette az OTP szlovákiai leányvállalata, az OTP Banka Slovenska számára a Quant szlovák kereskedési könyvi jelentést elkészítő modulját. Ez az első lépés abba az irányba, hogy a Quant a teljes OTP csoport piaci kockázatkezelési és kereskedési könyvi jelentéskészítési rendszerévé váljon. 2003. október 21. A Dresdner Bank Rt. a Varitron rendszer megvásárlása mellett döntött, amellyel a kereskedési könyvi jelentéskészítési feladatait fogja automatizálni. 2003. október 15. A sikeres próbaüzem befejeztével a Crédit Lyonnais Bank Magyarország Rt.-nél is elindult éles üzemben a Varitron. A rendszer lehetővé teszi a Bank kereskedési könyvi jelentéseinek elkészítését. A Varitron Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelőn fut és a Bank belső számlavezetési rendszeréhez kapcsolódik. 2003. augusztus 1. Éles üzemben elindult a Monitron jelentéskészítő rendszer a WestLB Hungária Bank Rt.-nél. A bank a szoftver segítségével készíti havi- és negyedéves jelentéseit a PSZÁF számára. 2003. július 1. Elkészült a Quant 3.0 verziója. Ez az elsõ, Ramasoft által kibocsátott verzió, amely mind a kliensoldalon, mind pedig adatbázisoldalon tartalmaz javításokat, és új funkciókat. A rendszer részletes belsõ tesztelésen esett át. A verziót minden olyan Quant felhasználó térítésmentesen megkapja, amely szerzõdést kötött a Ramasoft-tal a legújabb verzió jogára. 2003. április 15. Éles üzemben elindult a Datatron szolgáltatásunk (http://www.datatron.hu), amely adatszolgáltatásunk adatainak web-en keresztül történõ elérését teszi lehetõvé elõfizetõink számára. 2003. április 5. A Lumina Decision Systems (http://www.lumina.com) és a Ramasoft képviselõi a mai napon aláírták az Analytica szoftver Magyarországi értékesítésérõl szóló együttműködési megállapodást, mely értelmében a Ramasoft az Analytica értéknövelt disztribútorává vált. Az Analytica rendszer a világon több mint 10000 felhasználóval rendelkezik. A Ramasoft Kft.az Analytica szoftvert olyan megoldások kifejlesztésére fogja igénybe venni, amelyek összetett matematikai, pénzügyi modellezést igényelnek, de a felhasználó a modellek módosításának lehetõségét is szeretné megkapni. A Ramasoft által ajánlott megoldások közül ilyen az eszköz-forrás tervezés és elemzés, valamint ilyenek a likviditás és készpénzforgalom elõrejelzõ és tervezõ rendszerek. 2003. március 25. Bõvítettük az adatszolgáltatást a zéró kupon jelzáloglevél hozamgörbével, amit a tõzsdére bevezetett jelzáloglevelek árainak illesztésével képzünk, a magyar állampapír hozamgörbéhez is alkalmazott harmadfokú spline függvények segítségével. 2003. január 6. A Credit Lyonnais Bank kereskedési jelentéskészítõ megoldásként a Ramasoft Kft. Varitron rendszerét választotta. A rendszer a bank belsõ számlavezetési rendszeréhez fog kapcsolódni. A rendszert támogató adatbáziskezelõ a Microsoft SQL Server 2000. 2002. december 27. A mai napon a Ramasoft Kft. és a KPMG Consulting Kft. képviselői aláírták a KPMG és az ORACLE által fejlesztett Quant szoftver értékesítéséről szóló szerződést. A Ramasoft a rendszer megvásárlásával átvállalja az eladó jótállási kötelezettségeit valamint vállalja a rendszer követését és támogatását a Quant ügyfelek részére. A Rendszer megvásárlásával a Ramasoft ügyfelei hat jelentős hitelintézettel bővültek, akik számára a Ramasoft a szolgáltatásokat a tőle megszokott magas színvonalon fogja nyújtani a Quant szoftver esetében is. 2002. december 1. A sikeres próbaüzem befejeztével elindult a Varitron a Commerzbank (Budapest) Rt.-nél is. A rendszer Miscrosoft SQL Server 2000 adatbáziskezelőn fut és batch kapcsolattal illeszkedik a Bank adatraktárához. 2002. szeptember 30. A Deloitte & Touche tanácsadócég Fast 50 felmérése szerint 1292%-os két év alatt elért árbevétel-növekedésével a Ramasoft Kft. lett 2002-ben a hetedik leggyorsabban növekedő kelet-európai, és az ötödik leggyorsabban növő magyar vállalat. A felmérés észak-amerikai változatán korábban olyan cégek tűntek fel, mint a Yahoo, vagy az Ebay. A helyezettekről és a verseny feltételeiről az alábbi oldalon olvashat bővebben: http://www.deloittece.com/fast50 . 2002. május 2. Éles üzemben elindult a Monitron jelentéskészítési rendszer a CA-IB Értékpapír Rt.-nél. A befektetési szolgáltatási PSZÁF jelentések változásai miatt kiírt pályázaton a Ramasoft Kft. nyerte el a megbízást. A megoldás Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelővel valósul meg, melynek DTS (Data Transformation Services) eszköze segítségével a rendszer közvetlenül tud lekérdezéseket végezni a CAIB Oracle alapú Monolith back office rendszeréből. 2002. május 2. Éles üzemben elindult a Monitron jelentéskészítési rendszer a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt.-nél. A Bank leányvállalata, a Takarék Bróker Rt. beolvasztása miatt jelentéskészítési feladatai jelentősen megnőttek, valamint a befektetési szolgáltatási jelentések elkészítéséhez integrálni kellett a bank Inforex front office és Clavis back office rendszereit. A megoldás Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelővel valósult meg. 2002. január 15. Elkészült a Ramasoft új jelentéskészítő rendszerének, a Monitron rendszernek a prototípusa. Az új rendszer egy általános felügyeleti jelentéskészítő keretrendszer, mellyel a jelentéskészítési projektek feladatai valamint a jelentéskészítés napi folyamatának végzése hatékonyabban oldhatóak meg, mint a jelenleg a magyar piacon található eszközök. 2001. december 31. A Ramasoft Kft. eddigi legsikeresebb évét zárta 2001-ben. Az előzetes eredmények szerint árbevétele 107 millió forintra, saját tőkéje pedig közel 35 millió forintra nőtt. 2001. november 30. Az ABN-AMRO Magyar Bank beolvadásával a magyar bankpiac második számú szereplőjévé előlépett Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a mai napon átvette a Varitron jelentéskészítési és kockázatkezelési rendszert, amely első alkalommal Microsoft SQL Server 2000 adatbáziskezelővel lett üzembe állítva. A rendszer batch alapon kapcsolódik a bank meglévő front office és back office rendszereihez. 2000. december 24. 2000. július 27. 2000. július 21. 2000. május 14.
A CA-IB Értékpapír Rt. új, integrált rendszerének piaci kockázat kezelési funkcióit a Varitron fogja ellátni, valamint segítségével készülnek majd a kereskedési könyvi, valamint a tulajdonos felé készülő kockázati jelentések. A Varitron az új, Oracle alapú back office rendszerrel integrált rendszert fog alkotni. 1999. december 27.
A Postabank és Takarékpénztár Rt. Treasury-je az Inforex-Varitron integrált front office és kockázatkezelési rendszer bevezetése mellett döntött. A Treasury által kiírt pályázaton az Inforex-Varitron világhírű rendszereket győzött le. A kiválasztásnál a fő szempont a magyar piaci sajátosságok jó kezelése, a kiváló helyi support és a versenyképes ár volt. 1999. október 15.
Elkészült a Varitron 1.1-es verziója. Az új verzióban már lehetséges a VAR és nettó eszközérték mellett a hagyományos (bruttó, lejárati, duration) limitek kezelése, a kovariancia mátrixban pedig megadhatóak termékpáronként eltérő késleltetési faktorok is. 1999. augusztus 15.
Elkészült a Varitron és az Inforex pozícióvezető rendszer integrált verziója, mely által lehetővé vált az, hogy az Inforex-ben a VAR alapú limitfigyelés még a kötjegy rögzítése előtt megtörténjen, így a kockázatkezelés megelőző legyen. 1999. június 10.
A Ramasoft Kft. és a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. együttműködési megállapodást írt alá, amely szerint a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. és a Ramasoft Kft. közösen fejlesztik ki a Varitron kockázatkezelő rendszert. A Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. kizárólagos jogot kap a szoftverhez kapcsolódó oktatás megszervezésére és lebonyolítására, és oktatási segédeszközként fogja használni azt VAR tanfolyamain. |
|
|
RAMASOFT ADATSZOLGÁLTATÓ ÉS INFORMATIKAI ZRT.
RAMASOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS KIADÓ KFT. Címünk: 1075 Budapest, Károly krt. 11. Tel./Fax: 473-1219, 269-3209 E-mail: info@ramasoft.hu |
||